
| főoldal > cikkek |
![]() 2005. február 23. XVII. évfolyam, 44. szám |
Húszéves a Bogáncs
Kolozsvár, 2005. március 1–5.
A kolozsvári Brassai Sámuel Elméleti Líceum Bogáncs Néptáncegyüttese 1985-ben alakult, Tolna Éva magyar szakos tanárnő kezdeményezésére. Elsőrendű feladata az erdélyi népi kultúra ápolása, hogy az iskola diákjai megismerkedhessenek a népzenével és néptánccal, amely fontos része saját etnikus hagyományainknak.
A Bogáncs jelenleg Erdély legrégebbi, folyamatosan működő magyar gyermek-néptáncegyüttese, amely az évek során folyamatosan bővült: 1990-ben megalakult a Kisbogáncs, 1999-ben az Apróbogáncs, 2000-ben a Morzsabogáncs (a Bogáncs kisgyermek-csoportjai), az 1993-ban végzett első „bogáncsos nemzedék" pedig megalapította a Bogáncs „felnőtt" együttesét, a Zurbolót. 1996-ban megalakult a Zurboló Utánpótlás, 2001-ben pedig a Bogáncs Utánpótlás csoport is, így az eltelt 20 év alatt több mint 800 gyermek és fiatal táncolt csoportjainkban, együtteseink jelenlegi tagsága pedig 150 fő körüli.
Bár nem a színpadi szereplést tekintjük elsődlegesnek, közönség elé lépve országos hírnévre tettünk szert, mely hírnevet a külföldi (magyarországi, lengyelországi és németországi) vendégszerepléseink öregbítették. Népszerűségünket a hazai és külföldi sajtóban megjelent írások egyaránt bizonyítják, így 1991-ben a bukaresti televízió magyar nyelvű adása, 2003-ban pedig a budapesti M2-es csatorna számára tévéfelvétel készült rólunk. A különböző néptáncfesztiválokon kiérdemelt díjak mellett a legnagyobb elismerés számunkra az 1992-ben kapott EMKE díj. 1992 óta a Bogáncs és a Zurboló a kétévente sorra kerülő kolozsvári Ifjúsági Néptánctalálkozó szervezője és házigazdája.
A kolozsvári Brassai Sámuel Elméleti Líceum Bogáncs Néptáncegyüttese 2005. március 1–5. között, egy öt napos rendezvénysorozattal ünnepeli fennállásának 20. évfordulóját. Minden érdeklődőt szeretettel várunk, ugyanakkor külön felhívjuk együttesünk valamennyi volt tagjának a figyelmét, hogy elvárjuk őket a közös ünneplésre! A Szabadság a rendezvény médiapartnere.
Krónika, 2005. febr. 25.
Húszéves a kolozsvári Bogáncs néptáncegyüttes
Fennállásának huszadik évfordulóját ünnepli a kolozsvári Bogáncs néptáncegyüttes – a március 1. és 5. között zajló rendezvénysorozat mûsorában könyvbemutató, kiállítás, táncszínházi elõadás és persze táncház is szerepel.
Az elmúlt húsz évben összesen több mint nyolcszázan táncoltak a Bogáncs különbözõ együtteseiben, a most mûködõ öt csoport pedig együttvéve körülbelül 150 tagot számlál, óvodásoktól a felnõttekig – mondta el lapunknak Könczei Csongor, a Zurboló néptáncegyüttes vezetõje. Számára a Bogáncs legfontosabb megvalósítása, hogy húsz éve megszakítás nélkül mûködik: így jelenleg Erdély legrégebbi magyar gyermek-néptáncegyüttese.
Az 1985-ben alakulttáncos nemzedékeket kinevelõ Bogáncs napjainkig három kisgyermekcsoporttal – a Kisbogánccsal, az Apróbogánccsal és a Morzsabogánccsal – bõvült, a táncosok elsõ végzõs nemzedéke pedig 1993-ban megalapította a Bogáncs felnõttegyüttesét, a Zurbolót. Szintén a Bogáncs együttes tagjaiból állt össze a jelenleg Magyarországon mûködõ Üsztürü zenekar, amely a szombati, március 5-i ünnepi gálamûsoron muzsikál majd.
A Bogáncs–Zurboló Egyesületet 2002-ben hozták létre, célja az együttesek tevékenységének intézményesített, szervezett keretet, illetve anyagi és szellemi hátteret biztosítani – az évfordulós rendezvények sorában az egyesület ünnepi közgyûlése is szerepel. A néptáncegyüttes 1991 óta megjelenõ idõszakos tájékoztatója, a Bogáncs lap 19–20. összevont számát, illetve a Bogáncs-Zurboló Egyesület újonnan elkészült honlapját (www.bogancs.ro) március 2-án mutatják be. A mûsor egyik színfoltja a Zurboló táncegyüttes csütörtöki táncszínházi elõadása, amelyen a Délibáb címû darab részleteit, illetve a Portrét és a Tollas Erzsit láthatják az érdeklõdõk.
Fülöp Noémi